Balra át, Jobbra át – tárlatvezetés Komjáthy Annával

Tárlatvezetés a „Balra át, jobbra át” című kiállításban

2019. november 6. 18:00
2019. november 6. 19:00
Tárlatvezetés a „Balra át, jobbra át – Művészeti és politikai radikalizmus a Kádár-korban // Az Orfeo és Inconnu csoport” című kiállításban Komjáthy Annával.
Esemény
tárlatvezetés
Tárlatvezetés a „Balra át, jobbra át – Művészeti és politikai radikalizmus a Kádár-korban // Az Orfeo és Inconnu csoport” című kiállításban Komjáthy Annával.

A Balra át, jobbra át – Művészeti és politikai radikalizmus a Kádár-korban // Az Orfeo és Inconnu csoport című kiállítás a művészeti és politikai radikalizmus összefonódásait járja körül két, Kádár-kori esettanulmányon keresztül. Az Orfeo csoport a világszerte megjelenő 1968-as mozgalmak magyarországi ágaként egy radikális baloldali nézőpontból kritizálta a létező szocializmust. Az Inconnu csoport pályakezdését erősen formálták az 1970-es évek underground művészeti tendenciái. 80-as években a korszak ellenzékében találták meg azt a közeget, amely elismerte a radikális, az állami szervekkel egyre sűrűbben összeütközésbe kerülő aktivitásukat. A kiállítás négy, mindkét csoportról sokat mondó csomópont köré szerveződve: az élet és művészet egyesítésére tett kísérleteiken, az ideológiai és esztétikai elveiken, az amatőr művészethez való kényszerű vagy választott kapcsolódásukon, és a férfi-női viszonyokon keresztül hasonlítja össze az Inconnu és az Orfeo csoport működését. A vezetés a csoportok jelenkori politikai relevanciáját járja körül.


A program nyelve magyar.