Az önkényes döntések nagyon hosszú távú hatásai

A reaktív állampolgár #1

2014. január 23. 18:00
2014. április 23. 20:00
„A reaktív állampolgár” sorozatot Antal Dániel, a Candole Partners (Hollandia) tanácsadója, a Magyar Vasúti Hivatal volt elnöke nyitja meg, melyet „Az örökkévalóságig” című dokumentumfilm vetítése követ.
Esemény
előadás és filmvetítés
„A reaktív állampolgár” sorozatot Antal Dániel, a Candole Partners (Hollandia) tanácsadója, a Magyar Vasúti Hivatal volt elnöke nyitja meg, melyet „Az örökkévalóságig” című dokumentumfilm vetítése követ.

A reaktív állampolgár sorozatot Antal Dániel, a Candole Partners (Hollandia) tanácsadója, a Magyar Vasúti Hivatal volt elnöke nyitja meg, melyet Az örökkévalóságig című dokumentumfilm vetítése követ.

Megnyitót mond Antal Dániel, a Candole Partners (Hollandia) tanácsadója, a Magyar Vasúti Hivatal volt elnöke, aki a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban az általa indított „Konstruktív Párbeszéd” program keretében nehezen értelmezhető közpolitikai kérdésekről kezdeményezett társadalmi párbeszédet.

A program második felében levetítjük Az örökkévalóságig című, dán-finn-svéd-olasz dokumentumfilmet (75 perc, 2010) finn nyelven, magyar felirattal. A film arról szól, hogy Finnországban megtalálták a választ arra a kérdésre, hogyan tárolható biztonságosan a nukleáris hulladék akár százezer évig is.