Testformációk

Dörgő tapsvihar. Fülsiketítő zajjal tizennégyezer katona ro­hant be a prágai Strahov Stadion kapuin, a világ leg­nagyobb küzdőterére, amely nagyobb nyolc futballpálya terü­leténél is. Előadásuktól elállt a nézők lélegzete, s néha a hideg futkározott a hátukon. A zene crescendóba váltott, miközben a tornászok ötágú csilla­got formáztak testükből, melynek oldalai a lelátó egyik oldalától a másikig terjedtek. A csillag közepén egy katona kapaszkodott föl az emberpiramis csúcsára. Szé­lesre tárta karját, tekintetét az égnek emelte, és a Stra­hov Sta­dion­ban felhangzott a „dolgozók himnusza”, az Internacionálé: és hangjai betöltötték egész Prágát.

Efféle bemutatók jellemezték a Csehszlovák Sparta­kiá­dokat. Ezek voltak az addig tartott leglátványo­sabb tömegtorna-bemutatók, melyek mint egybehangolt tömegmegmozdulás fon­tos szerepet játszottak a szocia­lista országokban. Az NDK-ban rendezett „Turn- und Sportfest”-ek (Torna- és sportbemutatók), a május 1-jei felvonulások a Szovjetunióban a Vörös téren a Polit­büró tribünje előtt, vagy Magyarországon a Felvonulási té­ren – mindez változat ugyanarra az egy témára.

A Nyílt Társadalom Intézet Archívumának multimédia-kiállítása, ezek­nek a rituáléknak hátterét és jelentését tárja föl, ahol emberek ezrei változtak szimbólumokká, betűkké, emblémákká. Száznál is több fénykép – köztük ilyen művészeké mint Alekszandr Rod­csenko, Bojár Sándor vagy a World Press Photón díjat nyert Zdenek Lhoták –, hozzájuk kapcsolódó titkos levéltári anyag mutatta be a lenyűgöző tömegtorna-bemutatókat és a mö­göttük rejlő manipulálási technikákat és koreográfiát. Mivel a tömegtorna nem kommunista találmány, egy ritkán látható film­felvétel – tornabemutató a cár és családja jelenlétében 1913-ban – szemlélteti e nem mindennapi jelenség gyökereit. Az eredeti plakátok és propagandaanyagok mellett a látogatónak lehetősége nyílik megismerkednie a gyakorlatokban használt kéziszerekkel és felszerelésekkel, mint például azokkal a fakalapácsokkal, melyeket az 1921-es első prágai spartakiádon használtak a kommunista tornászok, hogy kifejezzék „a forra­dalmi munkásság eltökéltségét, hogy a párt vezetésével harcol a kapitalista elnyomás megszüntetéséért”.

Végül a Centrális Galéria hálózatos padlóján állva a látogató saját bőrén tapasz­talhatja a tömegtorna-bemutatók elembertelenítő hatá­sát, amikor maga is az x és y tengely metszéspontjává kor­cso­sul. 

A magyarázószövegek és a kiállítási katalógus segít­sé­gével a látogató betekinthetett a látványos képi világ mögé. A kiállítás számos fontos elméleti témát is érintett, Foucault mintatár­sadal­mától kezdve a szemiotikai rítuselemzésen át egészen a vizuális megjelenítés és a legitimáció kérdéséig. De a legfonto­sabb: elemezte a testtömegek és a hatalom összefüggéseit. Az em­beri test egymagában az élet és az élet értelmének legé­kesszólóbb metaforája, mint ahogyan a tömegtorna-bemu­ta­tókon felhasznált testek sokasága az ideális társadalomnak és vezetőségének a metaforája. A kommunista rezsimek nem mulasztották el az alkalmat, hogy felhasználják a tömegtorna-bemu­tatók óriási szim­bo­likus jelentőségét. A bemutatók kínálta kulcsfogalmakat – erő, ifjúság, szépség és fegyelem – az erős, ifjú, szép és fegyelmezett szocialista társadalom jelképeivé ala­kí­tották át. A tornászok összehangolt mozdulatai végső soron bizonyították „a nép azon készségét, hogy valóra váltja a veze­tőség bölcs és bátor terveit”.