REND ÉS KÉPZELET
A „Levegőt!” és kora (ONLINE) / Az OFF-Biennále Budapest keretében
Daniel BAKER; Vesna BUKOVEC; KRISTÓF Krisztián; Damir OČKO; PÁLL Tamás; SZIVÓS Kata–TRAPP Dominika–VARGA Noémi
Designer: BOGYÓ Virág
Web development: WŒRK
József Attila Levegőt! című versét választotta az OFF-Biennále harmadik kiadásának kiindulópontjául. A vers 1935 novemberében íródott; ez látszólag a béke és jólét korszaka volt: Európa – s benne Magyarország – kivergődött a nagy gazdasági világválságból, a rend helyreállt. De milyen is volt ez a rend, amelyet a költő „nem ilyennek képzelt”? A kutatási kiállítás korabeli dokumentumokon keresztül mutatja be a vers születésének társadalmi-politikai kontextusát, és kortárs művek segítségével annak lehetséges 21. századi olvasatait kínálja.
A kedvező gazdasági mutatók mellett a korszak számos feszültséget hordozott: az első világháború és az azt követő békepaktumok sérelmei törékennyé tették a kontinens békéjét. A gazdasági válság felülírta az addigi politikai status quót, és számos országban megerősödtek a szélsőségesek: Németországban a nemzetiszocialisták, Olaszországban a fasiszták kerültek uralomra. Ekkor már javában zajlott az abesszíniai háború, a német vezetés pedig a locarnói egyezmény felrúgására készült. A nürnbergi törvények meghozatalával csaknem egyidőben zajlottak a Szovjetunióban az első koncepciós perek; a háborús fenyegetés és a terror azonban ekkor még csak kevesek horizontján jelent meg.
A korabeli magyar társadalom és politika feszültségeit is jótékonyan álcázta a gazdasági fellendülés. A békés hétköznapokba azonban még így is beszüremkedtek az egyre sürgetőbbé váló problémák. A korszak kihívásaira számos megoldási javaslat és program született – olykor művészektől, akik egy új, szabadabb rendet képzeltek el. Olyan rendet, ahol az egyéni szabadság, a társadalmi igazságosság és a kultúra szabadsága felülírja a politika szempontrendszerét, és szabadon áramlik a friss levegő.
A kiállítást a globális pandémia nyomán kialakult helyzetben online formában mutatjuk be. Az online formátum lehetővé tette számunkra, hogy kutatásainkat sokkal részletesebben mutassuk be, mint ahogy azt a galériatér szűkös keretei lehetővé tették volna. Emiatt ugyanakkor a kiállítás egy kicsit az 1930-as évek európai politikai és kulturális áramlatainak olvasókönyvévé is vált. Másrészt a kortárs művészeti alkotásokat is az online felület kívánalmaihoz kellett alakítani. A koronavírus bizonyos értelemben azonban nemcsak a kiállítás formátumára, hanem annak tartalmára is hatalmas hatással volt. Amikor az OFF-Biennálét 2020-ban el kellett halasztani (szintén a járvány miatt), nem tudtuk, hogy milyen újabb jelentésrétegekkel fog gazdagodni az, ahogy a verset a 21. században olvassuk, és ez tükröződik a válogatásunkban is. Ennek ellenére tudatában vagyunk annak is, hogy a bemutatott anyag, ahogy a kutatásunk is, csak az Európában zajló főbb történesekre szorítkozott (rövid kitekintéssel az Egyesült Államokra), és nem terjedt ki – a járványhoz hasonlóan – a többi földrészre. Végeredményben a vers eredeti kontextusa és szerzője, József Attila perspektívája többnyire szintén az európai kontinensre korlátozódott.
A kiállítás a Blinken OSA Archívum és az OFF-Biennále Budapest együttműködésében valósul meg.
A kiállítás csak az OFF-Biennále ideje alatt volt nyilvánosan elérhető. Ezt követően a Blinken OSA Archívumban kutatható.