Ötven éve volt száz éve

A multimédia-kiállítás azt mutatta be, hogy az elmúlt 50 évben milyen különböző módon ünnepelték, értelmezték és ábrázolták Magyarországon az 1848-as magyar forradalmat és szabadságharcot. Az 50 éve volt 100 éve 1948-tól, a Magyar Kommunista Párt hatalomátvételétől kezdődően mutatta be az 1848 emlékezetéért folyó politikai küzdelmet. Az abban az évben a párt által irányított centenáriumi ünnepségek 1848 emlékét a kommunista eszmék korai, hősies megnyilvánulásává alakították át. Az 1956-os felkelés megtagadta ezt a képet azzal, hogy az 1848-as eseményeket a magyarok külföldi és hazai elnyomás elleni harcának, valamint a „márciusi ifjak” legendás motivációjának és bátorságának fényes példájaként állította be, hogy szembeszálljanak a hatalommal.

Az 1956-os felkelés kudarcát követő években 1848 megünneplése kényes és potenciálisan veszélyes kérdéssé vált – a nemzeti szabadságot és a Szovjetuniótól való függetlenséget hangsúlyozó spontán, nem hivatalos megemlékezéseket a rendőrség gyakran brutálisan megszüntette. A kommunista rendszer bukása után „március 15.” ismét a hivatalosan is nagyra becsült, fenséges nemzeti ünnep rangjára emelkedett. Emellett az újonnan felbukkanó jobboldali csoportok egy másik képet is kialakítottak a ’48-as forradalomról és vezetőiről: azzal érvelve, hogy a nagy költő, Petőfi nem halt meg, hanem az orosz cári csapatok elfogták és Szibériába hurcolták, összekapcsolják alakját azzal a több ezer mártírral, akiket a szovjet állam a Gulágon megkínzott és halálra dolgoztatott, így az 1848-as forradalom költőjét az antikommunista ellenállás hagyományához kötik.

A kiállítás korabeli festmények, szobrok, rajzok, emlékművek tervei és makettek, filmhíradók, rövidfilmek, sajtócikkek, politikai beszédek átiratai és egyéb, néha egészen bizarr emléktárgyak segítségével mutatta be ennek a folyamatnak a főbb állomásait.