Nézőpontváltás: Ha a berlini szél fújja a zászlómat 

1963-ban egy egyedülálló művészrezidencia-program indult az amerikai Ford Alapítvány kezdeményezésére Nyugat-Berlinben, amelyet hamarosan a Német Akadémiai Csereszolgálat (Deutscher Akademischer Austauschdienst, DAAD) vett át. A Művészek Berlinben Program (Berliner Künstlerprogramm des DAAD, BKP) célja egyrészt az volt, hogy progresszív nemzetközi alkotókat hívjon Nyugat-Berlinbe, ezzel ellensúlyozva a város „kulturális elszigeteltségét”, másrészt pedig, hogy lehetőséget teremtsen a művészek számára, hogy kapcsolatba léphessenek a nemzetközi közönséggel – gyakran olyan művészeknek, akik saját országuk politikai és kulturális korlátai miatt maguk is elszigeteltnek érezték magukat. Átlépve a vasfüggöny teremtette megosztottságot és korlátokat, a résztvevők közül sokan Közép- és Kelet-Európából érkeztek Nyugat-Berlinbe – abba a városba, amely önmagában is e megosztottság legerősebb szimbóluma volt. 

A 2023-ban Berlinben megrendezett If the Berlin Wind Blows My Flag. Art and Internationalization before the Fall of the Wall című kiállítás a BKP történetét és politikai összefüggéseit vizsgálta, kritikától sem mentesen. A projekt folytatására 2025 decemberében Budapesten, a Blinken OSA Archivum Centrális Galériájában kerül sor. A Nézőpontváltás: Ha a berlini szél fújja a zászlómat. Egy nyugat-berlini ösztöndíjprogram története című kiállítás a hidegháború kulturális és intézményi dinamikáit bemutató berlini tárlaton felvetett kérdéseket gondolja újra Közép- és Kelet-Európa kontextusában. 

A BKP archívumára és a Blinken OSA Archivum gyűjteményeire támaszkodva a kiállítás azt vizsgálja, hogy milyen módon hatott egymásra a politika és a művészet, és milyen különbségek – vagy párhuzamok – voltak ebben a vasfüggöny két oldalán. A tárlat kiemelt figyelmet fordít olyan támogatószervezetek szerepére, mint a Ford Alapítvány, az International Association for Cultural Freedom (IACF) és a DAAD, amelyek támogatásukkal élénkítették a párbeszédet kelet-európai és nyugati művészek, valamint értelmiségiek között. A berlini fal 1989-es leomlása előtt több mint harminc magyar művész, író, zeneszerző és filmrendező – köztük Bódy Gábor, Esterházy Péter, Jovánovics György, Kurtág György, Lakner László, Szabó István és Tót Endre – vett részt a DAAD rezidenciaprogramjában, ami jól érzékelteti, hogy a geopolitikai és ideológiai megosztottság közepette is fennmaradt és működött a határokon átívelő művészeti párbeszéd. 

A kiállítás az intézményi gyakorlatokban és narratívákban megjelenő hiányok és elhallgatások feltárásának stratégiájára épít. Kiemelt figyelmet fordít a női művészek munkájára és láthatóságára: összekapcsolva olyan úttörő alkotókat, mint Bettina von Arnim, Maurer Dóra és Zofia Kulik, kortárs művészek – Trapp Dominika, Tanja Ostojić és Ieva Epnere – nézőpontjaival. A tárlat felhívja a figyelmet az államszocialista országokból származó női alkotók munkásságára is, akik művészi relevanciájuk és kvalitásuk alapján ugyancsak kiérdemelték volna a BKP támogatását és figyelmét. Az archívumi narratívákban megjelenő művészeti gyakorlatok és reprezentációs formák újraértelmezésével a kiállítás célja, hogy újragondolja a korszak kulturális földrajzát, és megkérdőjelezze az elismerés hierarchiáit. 

A kiállítás budapesti kiadása mindemellett feltérképezi azokat az alternatív művészeti hálózatokat is, amelyek közös művészeti megközelítéseken keresztül haladták meg az ideológiai határokat – mint például a Mail Art-mozgalom vagy a łódźi Warsztat Formy Filmowej (Film Forma Műhely). A Jürgen Schweinebraden által vezetett kelet-berlini EP Galerie lakásgaléria – amely Berlin, Németország és Európa mindkét oldaláról hozott össze alkotókat, köztük Maurer Dórát, Jiří Valochot és Charles Simondst – a művészi szolidaritás és a társadalmi elköteleződés mintájaként szolgál. 

A Nézőpontváltás kortárs művészek munkáival egészül ki, akik közvetlenül nyúltak az archívumi gyűjteményekhez, azokat művészeti anyagként használva. Sonya Schönberger, Alicja Rogalska, Timmi Kwaku Davis és Yehudit Yinhar új műveket hoztak létre, amelyek az ösztöndíjprogram történeti összefüggéseiben vizsgálják a kirekesztés és a kanonizáció mechanizmusait, az emlékezetpolitikát, valamint a gondoskodás és az elismerés etikai kérdéseit. 

Az archívumok, a különböző művészgenerációk és a közönség közötti párbeszéd révén a Nézőpontváltás célja, hogy olyan kultúrákon átívelő történeteket mutasson be, amelyekben mégiscsak felfedezhetők közös pontok, és amelyek éppen a művészet erejével mutatnak rá a határokon, ideológiákon és életkorokon átlépő szolidaritás fontosságára.