Kubai építészetek: A harmadik tér

Kuba összetett ország, amelynek történelmét nehéz úgy elmesélni, hogy ne érintsünk politikai kérdéseket. A kubai forradalomnak vannak szimpatizánsai és ellenzői, ami azt jelenti, hogy Kubában két nyelvet beszélnek: az egyik intézményesült, de stagnáló, a másik zűrzavaros, de marginalizált.

Ez a kettősség jellemezte a kubai narratívát éveken át, amelyet olyan szélsőséges ellentétek kereteztek, mint a gazdagság és szegénység, blokád és szuverenitás, valóság és fikció, jelen és jövő, bal és jobb, itt és ott. Ezek a fogalmak egyrészt a kubai történelem pozitív vízióját, másrészt a hiány, a cenzúra és a hatalom valóságát vetítik előre.

Ez a logika, amely a valóság észlelésének és a valósággal szembeni fellépésnek kétféle módjából áll, végső soron egy olyan rendszer, amelyben az ellentétek egy végtelen zárt körforgásban épülnek fel és erősödnek meg. Képzeljünk el két kulturális tömböt, amelyek gyakorlatilag összeegyeztethetetlenek, és egymástól teljesen elkülönült párhuzamos narratívát folytatnak. Egyetlen lehetséges érintkezésük a társadalmi kapcsolódás, amely a politizált nyelven kívül helyezkedik el és amely mágnesként tartja távol a két pólust egymástól. Ezzel a kiállítással az építészeten keresztül az együttélés és a párbeszéd köztes terét szeretnénk létrehozni, ahol elképzelhető egy, az ideológián túli kubai valóság.

A Kubai építészetek: A Harmadik Tér című kiállítás nem a kubai építészet aprólékos történetének elbeszélésére törekszik, hanem inkább annak a kontextusnak a komplexitását kívánja bemutatni, amely a szigeten a kulturális alkotótevékenység különböző módjait hozta létre, három nagy fejezetbe sorolva: Tegnapelőtt (a Vignola-traktátus elégetése és a Forradalom diadala között), Tegnap (1959 és 1995 között, a Havanna-projekt megjelenésével) és Ma (az új évezred). Az a mód, ahogyan ez a három szakasz egymás mellett létezik, egy olyan liminális teret (nem-teret) hoz létre, amely felforgatja a szélsőséges ellentétpárokra épülő logikákat; egy hibrid identitást teremtve, amely igyekszik kibújni a hatalomnak a kultúra területén megnyilvánuló strukturális hatása alól, és a látogatót helyezi a narratíva középpontjába. A látogató többé nem passzív szemlélő, hanem aktív entitássá válik, aki képes az anyagot egyénileg értelmezni, és saját következtetéseket levonni Kuba történelemről és jelenéről.

A kiállítás úgy lett kialakítva, hogy tiszteletben tartsa ezt a Ma által artikulált blokkstruktúrát. A központi tér a beszélgetés és a megfigyelés tere, ahonnan az egyik oldalon a Tegnapelőtt, a másikon a Tegnap blokkjaihoz lehet hozzáférni.

A kubai építészet köztes helyként való felfogása a kulturális hibriditás olyan lehetőségeinek megnyitását jelenti, amelyek nem a különbségek elfedésére törekednek, hanem inkább hierarchiák nélkül mutatják be azokat. Nem akarjuk megszabni, hogy a látogató hogyan „olvassa” és értelmezze a kubai valóságot; talán ez a nyitott, értékítéletmentes pozíció a leghatékonyabb felhívás a kritikai olvasatok felfedezésére. A Harmadik Tér dinamikája lehetővé teszi számunkra, hogy olyan keretet teremtsünk a szabad véleménynyilvánítás számára, amelynek létezése a jelen újraolvasásának és újraértelmezésének függvénye. Homi K. Bhabha indiai-brit filozófust idézve, e Harmadik Tér felfedezésével „kitérhetünk a polaritás politikája elől, és önmagunk másaként jelenhetünk meg.”