Emléknyomok

Az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulójára az OSA Archívum lemásoltatta és digitalizálta azokat a magyar menekültekkel készült interjúkat, amelyeket a Columbia University Research Project Hungary (CURPH, a Columbia Egyetem Magyarországra vonatkozó kutató programja) keretében rögzítettek 1957-ben és 1958-ban. A forradalom leverése után majdnem kétszázezer honfitársunk hagyta el az országot, és keresett magának új hazát. Ők nemcsak a forradalom eseményeinek, hanem a kommunista rendszer mindennapjainak is elsődleges szemtanúi voltak. A szovjet tömb Sztálin uralma idején és a diktátor halála után is sokáig hermetikusan zárt világ volt. Csak az a propagandakép jutott át a vasfüggönyön, amelyet ömnmagáról festett. Ez a kép egyszerre volt titokzatos, és egyben fenyegető is a külső szemlélő számára. A Nyugat szomjazta az információt a kommunizmus valóságáról. A magyar menekültek, akárcsak elődeik, azok a kelet-európai menekültek, akik az 1950-es években sikeresen szöktek Nyugatra, és magukkal vitték tapasztalataikat, megkerülhetetlen forrásai voltak kommunizmus rejtelmeit vizslató megfigyelőknek. A magyar menekülteket azonban nemcsak az tette különlegessé, hogy soha korábban egy hullámban ennyi ember nem érkezett a túlsó partról, hanem az is, hogy egy olyan országból érkeztek, amelyben megtörtént az, amit korábban mindenki elképzelhetetlennek hitt: a nép egy csapással megdöntötte a megingathatatlannak vélt kommunista rendszert. A nyugati kutatók azt remélték, hogy a magyar menekültek beszámolói nemcsak a sztálinista rezsim természetét tárják föl, hanem általuk fény derül a rendszer összeomlásának rejtélyére is.

Nem a CURPH volt az egyetlen ilyen irányú program. De kétség sem férhet hozzá, hogy ez volt a legkidolgozottabb és legjobban szervezett projektum. Több mint hatszáz interjó készült, jobbára erre külön fölkészített magyar anaynyelvű interjúkészítók segítségével. A legtöbb interjú fölvétele két-három napon át tartott, az anyag angol nyelvű átirata pedig átlagosan hatvan-hetven oldalnyit tett ki.Az interjúket részletes kérdőív, készítési útmutató alapján készítették, amelyet a kor legjobb szociológusai, közvéleménykutatással foglalkozó szakértői állítottak össze. Ezek a stúdiumok akkoriban talán meg gyerekcipőben jártak, de így is több, később e tudományterületek klasszikusaivá váló tudós e program keretében szerezte első éles szakmai tapasztalatait. A program előkészítésében és az eredmények értékelésében mások mellett közreműködött Henry Roberts és Paul Zinner, a kremlinológiai tudományok korai előfutárai, valamint Siegfried Kracauer és Paul Lazarsfeld, a "Frankfurti iskolából" érkezett filozófus-szociológusok. A kutatók nem korlátozták érdeklődésüket a forradalom előzményeire és eseményeire. Sok száz kérdés igyekezett feltárni a mindennapi életviszonyokat, a munkahelyi viszonyokat és munkakörülményeket, az életnívó alakulását, a társadalmi változásokat, a kultúra, az egyéni és a közmorál változását, az ideológiai indoktrinációt, a vallás és a hagyományos értékrend továbbélését. A vizsgálat célja nem kevesebb volt, mint föltérképezni az emberi lét nehezen megfogható totalitását egy totalitárius diktatúrában.

Ebben az évben az OSA Artchívumot érte az a megtiszteltetés, hogy Budapesten első alkalommal kiállítsa Rozsda Endre festőművész a nagyközönség számára jórészt ismeretlen grafikáit az 1950-es évek Magyarországáról. Kézenfekvő volt a gondolat, hogy a Magyarországról 1956-ban kivándorolt világhíró művész képes naplóját az 1956-os magyar menekültek szóbeli tanúvallomásaival párosítsuk. Rozsda munkáit különböző témakörök szerint lehetett csoportosítani: paraszti élet, tárgyalóterem, politikai gyűlés, koncert, irodalmi élet, kávéház, fürdő, kórház. Az inetrjúkban nem volt nehéz olyan részleteket találni, amelyek közvetve vagy közvetlenül vonatkoztathatóak voltak az említett témakörökre. Névtelen menekültek interjúiből éppúgy válogattunk, mint neves értelmiségiek, művészek beszámolóiból: megszólal Benkő Zoltán egykori recski fogoly, Faludy György, a Recsket szintén megjárt költő, Gordon Imre táncdal-szerző, vagy Azcél Tamás egykori Sztálin-díjas író, aki az emigrációban a forradalom egyik legfőbb krónikása lett. Reméljük, hogy az interjúrészletek érzékletesen egészítik ki Rozsda Enfre grafikáit, és e kéttő révén fölsejlik az a világ, amelyre valószínűleg az 1956-os magyar forradalom mérte az első komoly csapást ötven évvel ezelőtt.