Dia: mese és meggyőzés

A Budapesti Őszi Fesztivál eseménysorozatának része

1998. október 21.
1998. december 18.
A kiállítás áttekintést nyújt a különféle jellegű diafilmekről. Néhány tucatot eredeti formájában mutatunk be, nyikorgó-illatozó vetítővel, a többieket számítógéppel és a hozzá kapcsolódó modern technológiával, új, váratlan arculatot kölcsönözve e régi, elfeledett műfajnak.
Kiállítás
IVACS Gabriella

design: NEMZETES Ferenc

BÍRÓ Ferenc

Országos Széchenyi Könyvtár / National Széchenyi Library

A kiállítás áttekintést nyújt a különféle jellegű diafilmekről. Néhány tucatot eredeti formájában mutatunk be, nyikorgó-illatozó vetítővel, a többieket számítógéppel és a hozzá kapcsolódó modern technológiával, új, váratlan arculatot kölcsönözve e régi, elfeledett műfajnak.

Diafilm: 20-40 fekete-fehér vagy színes filmkockából álló, történetet elmesélő celluloid csík. Elsötétített szobában vetítik a falra egy meglehetősen primitív szerkezettel, amely nyikorog minden egyes alkalommal, amikor a filmet továbbítják, és pokoli bűzt áraszt, amikor belső lámpája fölmelegszik. A nézősereg – gyermekek, munkások, diákok vagy parasztok, a film témájától függően – a terem hátsó részében ülnek a billegve felvonuló képeket nézve, s hallgatják a vetítőkezelőt, amint felolvassa a kép alatti rövidke szöveget. „Ragyogó napsütésben, szép tájon, vidám hangulatban vonultak a Zrínyi-pajtások a nyári tábor felé” vagy „Veszélyben a krumplink, gyerek! ebből még nagy kár lesz. / Hogy veszett volna magjába, burgonyabogár ez...”

A fentiek mind a diafilm meghatározásához tartoznak: de hogy is magyarázhatnánk meg másképp, mi (volt) a diafilm? Hiszen mondhatnánk ugyan: „olyan filmféle, csak éppen nem mozog.” Vagy: „képregényre hasonlít, de vetítik.”  Mindezen párhuzamok azonban elégtelenül határozzák meg a diafilmet, mivel ez a kelet-európai térségre jellemző kulturális „tünemény”. 

A diafilm csak az egykori szocialista országokban volt ismeretes, virágkora az 50-es–60-as évekre tehető. Amellett, hogy a médium „természetesen adódó” közönségét, a gyerekeket szórakoztatta az úttörők erkölcsös viselkedését dicsérő kalandos történetekkel meg szocialista témákat feldolgozó allegorikus állatmesékkel, a diafilm aranykora tömérdek bugyuta mesét is produkált a gyári munkát végző, emancipált kommunista nőről, az állami gazdaság sertésállomány fejlesztésének csínjáról-bínjáról, sikereiről, az ellenforradalmi lázadást felgöngyölítő magyar tengerészekről, továbbá a bölcs parasztról és fiáról, akik fölveszik a harcot a burgonyabogárral. Túlfeszítve a diafilm lehetőségeit, még olyan komikus próbálkozások is előfordultak, hogy futball- vagy jégkorongmérkőzést igyekeztek bemutatni e „mozgásképtelen” eszközökkel.

A kiállítás áttekintést nyújt a különféle jellegű diafilmekről. Néhány tucatot eredeti formájában mutatunk be, nyikorgó-illatozó vetítővel, a többieket számítógéppel és a hozzá kapcsolódó modern technológiával, új, váratlan arculatot kölcsönözve e régi, elfeledett műfajnak.