Auschwitz 1945–1989

A kiállítás elsősorban nem a magyar történelem, hanem a magyar történelmi tudat tragédiájának bemutatásához igyekszik hozzájárulni. A Nyílt Társadalom Archívum Auschwitz tragikus sorsú emlékezetét, nem az auschwitzi tragédiát idézi föl.

A kiállítás eredeti forgatókönyvek, dokumentumok és reprodukciók segítségével alkotja újra az 1965. és 1980. évi hivatalos magyar Auschwitz kiállításokat, és mutatja meg azt is: mit takart (el) a hivatalos történetírás. A két kiállítás - változó mértékben - mindenek előtt a kommunisták által vezetett antifasiszta ellenállás mítoszát tárta a látogatók elé. Az 1964. évi kiállítás 120 paneljéből mindössze 10 tablón szerepeltek a zsidó deportálás képei. A meggyilkolt zsidó és cigány származású magyar állampolgárokat kommunista mártírokkal helyettesítették a kiállítások rendezői, ideológusai és cenzorai.

A Centrális Galéria egymás mögé helyezett paneleken rekonstruálja az eredeti kiállításokat, az elhúzható panelek mögötti dokumentumokon sejlik föl a kimondhatatlan, kibeszéletlen titok, az 1945 és 1989 közötti Magyarország közös szégyene: a továbbélő antiszemitizmus, a kölcsönös gyanakvás, a megtagadott zsidó identitás, az anticionista koncepciós ügyek, a túlélők szerepvállalása az 1945 utáni politikai rendszerben, a közveszélyes öncsalás. A kiállítás a hamis felszín alatti, máig tartó szörnyű zavarra és zavarodottságra kíván rámutatni. Szándékunk megértése komoly feladatot ró a látogatóra; a Centrális Galéria az archívumok titkát tárja a felelősen gondolkozó érdeklődők elé.

„Az ember harca a hatalom ellen, az emlékezet harca a felejtés ellen” – írta Milan Kundera, A nevetés és felejtés könyvében. Kiállításunk Kundera tézisének cáfolata: az 1945 utáni tragikus felejtés hatalom és a magyar emberek – eltérő mértékű – közös szégyene.