Atom

A csernobili katasztrófa 20. évfordulója alkalmából megnyíló kiállítás az elmúlt évszázad és a hidegháború korszakának egyik legfontosabb és legneuralgikusabb területe, a nukleáris kutatások és az atomenergia békés felhasználásának történetét kívánja bemutatni a 21. századból visszatekintve, mindenekelőtt a volt Szovjetunióra és a volt szocialista tömbre összpontosítva.

Nem célunk a részletes történeti feltárás. A kiállítás szervezői elsősorban makettek, tárgyak, plakátok, eredeti dokumentumok, audio-vizuális anyagok és korabeli művészeti alkotások segítségével igyekeznek képet adni az atom igézetéről és rettenetéről, amely egyszerre volt jelen a korban.

1953-ban Eisenhower amerikai elnök hirdette meg az atomenergia békés hasznosításának világméretű, közös nemzetközi erőfeszítéssel megvalósítandó, politikailag talán naív (vagy éppenséggel álnaív) programját. A hatvanas évek elején a Szovjetunióban meghirdették az „Atomenergiát minden háztartásba” jelszavát. Ez híven jelezte azt az eufóriát, amelyet a határtalannak vélt technológiai fejlődéshez fűzött a politikai vezetés és a közvélemény is. Az atomenergia világított, melegített, gyógyított, elrepített a világűrbe, feltörte a fagyos észak jégpáncélját. A titokzatos atomhoz ugyanakkor megalapozott vagy megalapozatlan félelmek is kapcsolódtak: a gyilkos sugárzás láthatatlanul szivárog be otthonainkba, megmérgezi földjeinket és vizeinket, a „nukleáris tél” világméretű katasztrófájával fenyeget, az atomrobbanás százezreket hamvasztott el egy szempillantás alatt Hirosimában és Nagaszakiban, a sugárzás egytől-egyig végzett azokkal, akik a mentőalakulat tagjaiként elsőként érkeztek a csernobili katasztrófa színhelyére.

Az atom egyszerre volt a határtalan bőség utópiájának és az apokalipszis modern vízióinak jelképe. A hidegháború időszakában az atom a kölcsönös zsarolás eszköze volt a két világrendszer csatájában. Láthatatlan háború folyt egymás titkainak kifürkészésére. Az atomot övező titkok sűrű erdeje tápot adott a fantáziának, a rettegésnek, a kölcsönös gyanakvásnak és bizalmatlanságnak. A szovjet blokk atomprogramjainak történetét még nem írták meg. Borisz Jelcin, az Orosz Föderáció elnöke csak 1991-ben engedélyezte a szovjet atomprogramokra vonatkozó titkos archívumok egy részének megnyitását. Az elmúlt évtizedben a megelőző korszak atomhoz kapcsolódó eszközei lassan múzeumba kerülnek, létesítményinek egy része ma már turisztikai látványosság.

A kiállítás a hidegháború kontextusában igyekszik bemutatni az atomhoz fűződő kölcsönös víziókat és félelmeket. Az atom katonai és a békés célú felhasználása, illetve az ezekre vonatkozó kutatások közti határvonal mindig is elmosódott volt. A kiállítás igyekszik érzékeltetni ezt a szürke zónát. Külön rész taglalja a kelet-európai nyersanyag-kitermelést, az uránbányászat gazdasági, politikai vetületét, a keleti tömbben folyó közös nukleáris kutatási programokkal. A hidegháború jellegzetes fejezete volt a nukleáris kémkedés.

A kiállítás másik fókuszpontja Csernobil, a katasztrófához vezető út, maga katasztrófa és annak utóélete, máig ható környezeti és politikai következményei. Ezzel összefüggésben foglalkozik a kiállítás a polgári védelem és a katasztrófavédelem sajátos szerepével (mozgósítás, ideológiai indoktrináció, a militáris szellem és a hiszterizálás fenntartásának eszköze) a kommunista rendszerekben, valamint a nukleáris örökség és a kommunizmus összeomlása közti összefüggésekkel.

Az ezerarcú és láthatatlan atom ma leginkább azokon a problémákon keresztül vált láthatóvá, amelyek nap mint nap foglalkoztatnak bennünket. Az atomfegyverek elterjedését megakadályozni kívánó vagy az atomerőművek biztonságos működtetését szavatolni igyekvő nemzetközi egyezmények és együttműködés körüli problémák mind arra a pillanatra vezethetőek vissza, midőn a múlt század harmincas éveinek derekán az atom kiszabadult a tudósok laboratóriumaiból. Az atomenergia és az atom hasznosításának jövője azonban továbbra is kényes és érzékeny téma Nyugaton éppúgy, mint az egykori szovjet blokk országaiban. Továbbra is viták folynak az atomerőművek biztonságáról, vagy arról, miként előzhető meg, hogy terrorszervezetek atomfegyverhez, nukleáris eszközökhöz jussanak. Komoly aggodalmakat kelt az atomhulladék mindmáig megoldatlan problémája. Rettegés és eufória, háború és béke, utópia és realitás - mindez velünk maradt. Az atomóra tovább ketyeg. Vajon miféle időt számlál?