53.03.05.

A kiállítás Sztálin halálával foglalkozik: a halál bejelentésével, a gyászszertartással, a temetéssel, és azzal, hogy mi történt Sztálin földi maradványaival a következő években.

A kiállítás nem kíván részletesen foglalkozni a személyi kultusszal. Nem célunk a sztálinizmus vizuális megjelenítése, a sztálinista tömegpropaganda, illetve a „szocialista realizmus” kliséinek bemutatása. Nem taglaljuk a személyi kultusznak a szovjet politikai rendszerben betöltött szerepét sem. Rekonstruálni akarjuk a diktátor halálának hosszú pillanatát, a fizikai összeomlás hivatalos bejelentésétől egészen addig, amíg Sztálin bebalzsamozott testét eltávolították a moszkvai Lenin-mauzóleumból. Sztálin jelképes és fizikai értelemben is egy politikai rendszer megtestesülése volt. A kiállítás arra törekszik, hogy bemutassa, milyen hatással volt halála az emberekre, és milyen problémát okozott utódai, illetve a rendszer számára a diktátor eltűnése.

A kiállításon a szokottnál is nagyobb szerepet szánunk a képi és hangdokumentumoknak, a halál és a gyász képeinek, a korabeli rádióközvetítéseknek, filmhíradóknak, illetve a gyász és a temetés napjaiban megszólaltatott zenének. Bemutatjuk a diktátor halálához kapcsolódó zenéket, zajokat és képeket a világ minden tájáról.

„Saját korunk, saját magunk kedvéért idézzük fel azt a történelmi pillanatot, (még akkor is, ha ez a pillanat a sikertelenség pillanata), azt, amikor a művészetet nem önálló, semmihez sem kapcsolódó esztétikai kalandként tartották számon, amikor a zenében nem csupán a művészi értéket keresték, amikor nem a forma művészete számított az egyetlen mércének, hanem a művészi alkotómunka egy egész nemzetet felölelő és átszövő elhivatott tevékenység része volt.”
Leon Botstein