CSILLAGOS HÁZAK

A nyilvános történeti projekt záró eseménye

2014. június 21. 21:00
2014. június 21. 23:00
A kilakoltatás és kényszer-költöztetés hetvenedik évfordulóján, 2014. június 21-én a házak, a város lakóival, a ma kulturális intézetként, színházként, közintézményként működő egykori lakóházak vezetőivel, művészeivel közösen megemlékezést szervezünk a még álló 1600 egykori csillagos háznál.
Esemény
nyilvános történeti projekt záró eseménye
Szervezők / Organized by: OSA Archívum + Gwen JONES + LÉNÁRT András + ROTHMAN Gabriella
A kilakoltatás és kényszer-költöztetés hetvenedik évfordulóján, 2014. június 21-én a házak, a város lakóival, a ma kulturális intézetként, színházként, közintézményként működő egykori lakóházak vezetőivel, művészeivel közösen megemlékezést szervezünk a még álló 1600 egykori csillagos háznál.

Budapest polgármesterének 1944. június 16-án kelt rendelete értelmében a zsidónak nyilvánított budapestieknek június 21-i határidővel kijelölt kényszerlakhelyre, ún. csillagos házakba kellett költözniük. Az átköltöztetés több mint 200.000 embert érintett. A kijelölt közel 2000 épület szétszórtan helyezkedett el, az akkori Budapest szinte minden részében. Fél éven keresztül, a budapesti gettó felállításáig, minden járókelő láthatta, hogy hol laknak, és személyesen kik az üldözött budapesti zsidók.

A kilakoltatás és kényszer-költöztetés hetvenedik évfordulóján, 2014. június 21-én a házak, a város lakóival, a ma kulturális intézetként, színházként, közintézményként működő egykori lakóházak vezetőivel, művészeivel közösen megemlékezést szervezünk a még álló 1600 egykori csillagos háznál.

A megemlékezések kora délelőttől késő estig, többnyire a házak előtt, lehetőleg a ma ott lakók részvételével zajlanak. Az eseménysorozat legfontosabb célja, hogy a város lakói számára láthatóvá, ha lehet, megkerülhetetlenné tegye a mindnyájunkat érintő évfordulót.

 Idén június 21-re esik a Múzeumok Éjszakája is. Ezért több fontos budapesti múzeummal és kulturális intézettel összefogva, a múzeumi programok keretében is igyekszünk megemlékezni az évfordulóról.

Programok az OSA Archívumban
Ki akar itt emlékezni?

Az intézmény a Csillagos Házak program szervezőjeként a 70éevvel ezelőtti eseményekre reflektál.Az érdeklődőket egy esti programra várják, amelynek során egy filmösszeállítást vetítenek az OSA épületére. A filmben a június 21-i emléknap legfontosabb eseményei es a városszerte zajlott emlékezések elevenednek meg.

21:00 Ungváry Krisztián történész video-bejelentkezése a Dohány utca 74. elől

21:30 Ami a Wallenberg emlékkoncert-rekonstrukcióból kimaradt: Beethoven Op. 57 Appassionata szonáta;
Előadja: Medgyesi Zsolt zongoraművész

A részletes és folyamatosan frissülő program, illetve a történelmi háttérhez kapcsolódó dokumentumok a www.csillagoshazak.hu + www.yellowstarhouses.org honlapokon találhatóak.

Szervezők: OSA Archívum + Gwen Jones + Lénárt András + Rothman Gabriella

Az esemény trailer videója megtekinthető a Blinken OSA Archívum YouTube csatornáján.